Kezdőlap / Programok

Programok

 
< Előző nap Péntek, 2012. Január 27. következő; nap >
Keres
Programok A program kezdete A program vége
NEMZETKÖZI TANÁRI HANGVERSENY Mosonmagyaróváron (Mosonmagyaróvár, Mosonmagyaróvár) Nemzetközi Tanári Hangversenyt rendeznek idén is a Mosonyi Mihály Zeneiskola szervezésében. A zeneiskola pedagógusai mellett fellépnek Samorin, Wieselburg és Stockerau városok zenetanárai is. A hangverseny a Flesch Központban várja az érdeklődő zenebará... Jan 27, 12
Fizika Napja a győri Krúdy Gyula Középiskolában (Győr, Győr) Ismét Fizika Napja a győri Krúdy Gyula Középiskolában. Idén az energia természettudományi, technikai és kultúrtörténeti vonatkozásait tárják a látogatók elé, gyakorlati formában. Több mint ötven helyszínen diákok mutatják be a kísérleteket, de a látogató... Jan 27, 12
Fizika Napja a győri Krúdy Gyula Középiskolában. (Győr, Győr) Ismét Fizika Napja a győri Krúdy Gyula Középiskolában. Idén az energia természettudományi, technikai és kultúrtörténeti vonatkozásait tárják a látogatók elé, gyakorlati formában. Több mint ötven helyszínen diákok mutatják be a kísérleteket, de a látogató... Jan 27, 12
Programok a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében (Székesfehérvár, Székesfehérvár) Játszani vágyó gyerekeknek, illetve alkotó kedvű fiataloknak rendez programokat a következő napokban a Fehérvári Kézművesek Egyesülete a Rác utca 27. szám alatti alkotóházban. A szervezet Textiles Alkotókörének következő foglalkozását pénteken (január 27.... Jan 27, 12 Jan 28, 12
LEGO kiállítás nyílik a győri Árkádban Óriásfigu... (Győr, Győr) LEGO kiállítás nyílik a győri Árkádban Óriásfigurák, mozgó és statikus építmények, különleges magánygyűjtemények várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat, egészen február 12-ig. A LEGO játszóház hétköznapokon 15.00-18.00 óráig, hétvégén 10.00-18.00 órái... Jan 27, 12 Feb 12, 12
Folytatódik a Mesekuckó (Győr, Győr) Folytatódik a Mesekuckó programsorozat a győri Galgóczi Erzsébet Könyvtárban.16.30-kor a Csörgősipka Színház előadóművészei a A halász és a nagyravágyó felesége című mesét adják elő. Jan 27, 12
Nemzetközi zenetanári hangverseny (Mosonmagyaróvár, Mosonmagyaróvár) Nemzetközi zenetanári hangversenyt rendeznek este 6 órakor a mosonmagyaróvári Flesch-központban. A Mosonyi Mihály Zeneiskola pedagógusai mellett fellépnek Samorin, Wieselburg és Stockerau testvérvárosok zenetanárai is. Jan 27, 12
Pályázat eredményhirdetés (Székesfehérvár, Székesfehérvár) "Művészi világegyetem - A csillagok világa művészi szemmel" című irodalmi, képzőművészeti pályázat eredményhirdetését tartják délután négy órától a Szabadművelődés Házában.A pályázatot 10-18 éves diákoknak hírdették, a Csillagda megnyitásának ... Jan 27, 12
Városi Diákgála (Székesfehérvár, Székesfehérvár) 15. alkalommal rendezik meg a Városi Diákgálát a Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézményének szervezésében. A Gála délután öt órakor kezdődik a Művészetek Házában. A gálaműsort kiállítás kíséri, ahol a meghirdetett rajzpályázatra beérkeze... Jan 27, 12
Jótékonysági Musical Est (Oroszlány, Tatabánya) Jótékonysági Musical Estet rendeznek az Oroszlányi Művelődési Központban. Az este 7 órakor kezdődő előadáson fellép Janza Kata, Nagy Sándor és Szabó Dávid. A jegyek megvásárlásával a Benedek Elek Általános Iskola és Előkészítő Speciális Szakiskola Gyermek... Jan 27, 12
Sári bíró című vígjáték (Komárom, Komárom) Móricz Zsigmond Sári bíró című vígjátékát mutatja be az Észak-komáromi Jókai Színház. Az előadás címszerepét Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész alakítja, míg a női főszerepben Varsányi Mari lép színpadra, aki nyugdíjazása alkalmából ezzel a szerepp... Jan 27, 12
A Bányász Képzőművész Kör kiállítása nyílik a Népházban (Tatabánya, Tatabánya) A Bányász Képzőművész Kör vándorkiállítása nyílik a Népházban. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett kiállítást jövő , délután 4 órakor a Jászai Mari Színház folyosó galériáján Rochlitz György, a Kör vezetője nyitja meg. A tárlat február 29-ig látog... Jan 23, 12 Feb 29, 12
"Paloták és kunyhók"címmel nyílik Végh Éva kiállítása a Gerenday Közösségi Házban (Esztergom, Esztergom) A Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílik kiállítás a lábatlani Gerenday Közösségi Házban. Végh Éva festőművész "Paloták és kunyhók" című tárlata, pénteken 4 órától várja a látogatókat. A kiállítást Kapa Melinda művésztanár nyitja meg. Verset mon... Jan 20, 12 Feb 17, 12
Feszty Árpád festményeiből nyílt kiállítás Tatán (Tata, Tata) Feszty Árpád festményeiből nyílt kiállítás Tatán. Az egyik legismertebb magyar festő csaknem ötven alkotásából álló kiállítás a református gimnáziumban látható. A tárlaton a Feszty családnak köszönhetően bemutatták a festő egyik legkorábbi alkotását és le... Jan 18, 12 Márc 20, 12
Kiállítás Feszty Árpád képeiből (Tatabánya, Tatabánya) Kiállítás nyílik Feszty Árpád képeiből. Január 17-én, kedden délelőtt 3/4 10-kor várják az érdeklődőket a Tatai Református Gimnáziumba A bánhidai csata című kiállításra. Jan 17, 12 Jan 30, 12
Busó, japán és velencei maszkok a Városi Művészeti Múzeumban (Győr, Győr) Maszkkiállítás nyílik a győri Városi Művészeti Múzeumban. A tárlat térben és időben egymástól távol keletkezett alkotásokat hoz össze, hogy bemutassa, milyen hagyományai és különlegességei vannak a maszkkészítésnek és &#8211;használatnak. Jól megférne... Jan 17, 12 Jan 31, 12
Király Darinka festőművész "....eddig"c. kiállítása (Mosonmagyaróvár, Mosonmagyaróvár) Király Darinka festőművész kiállítása nyílik "..eddig"címmel január 13-án 17 órakor a Flesch Központban. A megnyitón beszédet mond Kern Éva középiskolai tanár. A tárlat február 3-ig látogatható, hétköznap 16-19 óra között, szombaton 14-16 óráig... Jan 13, 12 Feb 3, 12
Ceglédi fiatalok mutatkoznak be az esztergomi Művelődési Házban (Esztergom, Esztergom) A Napút Rajziskola kiállítást rendez a ceglédi Tetz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fiatal képzőművészeinek műveiből az esztergomi Művelődési Házban. A tárlatot 5 órakor Maronka Csilla színművész, az intézmény igazgatója nyitja meg. A rendezvényen az ... Jan 13, 12 Feb 2, 12
Karikatúra kiállítás Komáromban (Komárom, Komárom) Karikatúra kiállítás nyílik Észak-Komáromban. Tíz éve minden év elején, a régió karikaturistái mutatkoznak be a Csemadok Galériában. Szolcsan Dzsó József humoros grafikái Pótszilveszter - már megint itt vagyok címmel nyílik délután öt órakor. A tárl... Jan 13, 12 Jan 31, 12
dr. Pribenszky Gábor magángyűjteményéből nyílik kiállítás a Szabadművelődés Házában (Székesfehérvár, Székesfehérvár) dr. Pribenszky Gábor magángyűjteményéből nyílik kiállítás a Szabadművelődés Házában, este hatkor. Bevezetőt mond dr. Arató Antal, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár címzetes igazgatója. A tárlat február 5-ig látogatható. Jan 12, 12 Feb 5, 12
Nemzetközi meseíró pályázat a Gárdonyiban (Székesfehérvár, Székesfehérvár) Nemzetközi meseíró pályázatot hirdetett a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. A Tündérszó című pályázatra 8-15 éves gyerekek jelentkezhetnek magyar nyelven írott mesékkel itthonról és külföldről egyaránt. Az alkotásokat áprilisig lehet beküldeni, a díjátadót má... Jan 1, 12 Ápr 15, 12
Beiratkozás (Nána, Párkány) A NÁNAI MAGYAR TANÍTÁSI NYELVŰ ALAPISKOLA ÉRTESÍTI AZ ISKOLAKÖTELES GYEREKEK SZÜLEIT, HOGY A BEIRATKOZÁS A 2012/2013 TANÉV 1. ÉVFOLYAMÁBA 2012 FEBRUÁR 1-ÉN ÉS FEBRUÁR 2-ÁN ( 9-16ó. KÖZÖTT) LESZ AZ ALAPISKOLA ÉPÜLETÉBEN. A BEIRATÁSHOZ A GYERMEK ANYAKÖNYV... Jan 1, 12 Feb 5, 12
Kori Liget - megnyitott a a jégpálya a Zichy ligetben, jégbüfé a Zenepavilonban (Székesfehérvár, Székesfehérvár) Megnyitott a Kori Liget a Zichy ligetben. A külföldi mintára kiépített téli létesítmény önkormányzati támogatással és fehérvári vállalkozások összefogásával jött létre. A Kori Liget fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester. Ha az idő is engedi, má... Dec 23, 11 Jan 27, 12
Kiállítás a Limes Galériában (Komárom, Komárom) Újjászületett műemlékek címmel kiállítás nyílt a komáromi Limes Galériában. A Pro Arte Danubií Duna Mente Művészetéért Polgári Társulás szervezésében Csütörtöki András, Mézes Árpád és Alexander Koreň restaurátorok közös kiállítása január 31-ig látható. Hé... Dec 9, 11 Jan 31, 12